Többek kérésére szeretnénk egy kis fényképekkel illusztrált sorozatot indítani azzal kapcsolatban, hogy hogyan készülnek azok a sajátos tűzzománc munkák, amelyek az alapját képezik a faliképeinknek, bizonyos ékszereinknek, berendezési tárgyainknak.

Egy konkrét munka végigkísérésével szeretnénk bemutatni a főbb munkafázisokat, amelyek közül az első a cizellálás lesz, ami az alapja annak a sajátos rekeszzománc technikának, amit leginkább használunk. A rekeszzománc a tűzzománc technikák közül a nehezebb, munkaigényesebb, hosszadalmasabb, de igazán így lehet a legszebb eredményt elérni. A rekeszek kialakítása teszi lehetővé, hogy a különböző színű, állagú tűzzománcok, amelyeket ugyanarra a munkára felviszünk, kizárólag azt a teret töltsék ki, azokat a vonalakat kövessék, amelyek az elképzeléseinknek megfelelnek. Rekeszek kialakíthatóak például egyszerű drótokból, lapos huzalokból, a kívánt vonalvezetésnek megfelelően meghajlítva őket, vagy cizellálással, ami talán a legnehezebb megoldás, de előnye, hogy a rekeszek az alappal egy anyagot alkotnak, nem mozdulhatnak el, valamint hogy lehetőség van a rekeszek között az alap további megmunkálására, díszítésére, ami transzparens zománcok esetében a fénytörések által még különlegesebb, ragyogóbb végeredményt nyújt.

A cizellálás a legősibb fémmegmunkálási technikák közé tartozik. Leegyszerűsítve a lényege az, hogy a megmunkálni kívánt fémlemezt egy speciális összetételű szurokágyra helyezzük, ami elég kemény ahhoz, hogy ellentartson, de elég puha ahhoz, hogy a megmunkálást engedje. A szurokra helyezett lemezt ezt követően egyedi fém szerszámokkal alakíthatjuk, mindkét oldaláról, akár többször is forgatva.

A munka első lépése természetesen a tervezés. A végleges méretű és pontos tervnek a felrajzolásához majd a tükörszimmetrikus változatára lesz szükségünk, a "megfordításhoz" segítség lehet a pauszpapír, vagy napjainkban a számítógép is.

Ezt követően kezdődhet az érdemi munka: a megfelelő acélszerszámokkal végig kell cizellálni a felrajzolt vonalakat. Mivel most a kép úgymond meg van fordítva, az innen beütött vonalak a túloldalon pozitívként jelennek meg, ez lesz a rekeszek alapja.

Ha minden vonal felkerült az alapra, akkor következik ennek a munkának az igazán koszos része: a szurkot megolvasztva le kell emelni a tábláról a lemezt, majd a perem alatt lévő szurok leolvasztását követően a maradékot le kell róla égetni. Mivel ekkor a fémlemez már izzó állapotba került, így ez az eljárás egyben az anyag lágyítása is: a cizellálás hatására megváltozott a fém kristályszerkezete, ami által az anyag ridegebbé, merevebbé válik, a lágyítás során a rácsszerkezet ismét visszarendeződik. Vörösréz esetében ehhez az izzó anyagot vízben azonnal kell hűteni. Ezt követően rézkoronggal letisztítjuk a szennyeződések nagyobb részét, majd savfürdőt követően ismét le kell csiszolni a teljes lemezt. Ezután ismét peremet hajtunk rá minden oldalán, ezúttal az ellenkező irányba, hiszen most majd az eddigi hátlapja, tehát a színe kerül majd felülre.

A következő lépés, hogy a "megfordított" alapot a cikk elején ismertetett módon ismét feltöltjük szurokkal, és ismét felragasztjuk a megolvasztott szurokágyra.

Ezt követi ismét a cizellálás. A túloldalról beütött vonalak most kiemelkednek ugyan, de a szélük tompa, "lankás", nem olyan meredek, mint amire szükségünk lesz, ezért a teendő, hogy ugyanazzal a technikával, mint a túloldalon, most minden eddigi vonalunknak a tövét üssük végig, mindkét oldalán, a rekeszeink így szinte merőlegesek lesznek.

A fő vonalak, tehát a rekeszek elkészültek. Ezt követően érdemes a vonalak között az alapot minél gazdagabban beütésekkel díszíteni, hogy a fénytöréssel még ragyogóbbá tegyék majd a föléjük kerülő transzparens zománcot. Erre a legkülönbözőbb beütőszerszámok használhatóak, melyek közül sok megvásárolható, de a legtöbb ötvös inkább maga szereti elkészíteni vagy elkészíttetni a cizellőrszerszámait.

A cizelláló munka befejezését ezután ugyanaz a sorozat követi, mint a megfordításkor: szuroktábláról való leolvasztás, maradék szurok leégetése, lágyítás, csiszolás, savazás, ismét csiszolás, és cizellált munkánk ekkor tekinthető befejezettnek.

Ezt követően bármilyen céllal felhasználható, amit így elkészítettünk, már így, ebben a formában is kialakítható a cizellált lemezből bármilyen díszítőelem is. Ezzel a technikával készültek például honalapító őseink tarsolyveretei, ruhadíszei, szíjveretei, ékszerei, fegyvereik díszei (cizellálni ugye nemcsak rezet, hanem akár ezüstöt, aranyat is lehet, mint arról régészeti leleteink is tanúskodnak).

Esetünkben, mivel a cél egy tűzzománcozott falikép előállítása lesz, ezért az elkészült cizellált alapot ehhez kell majd előkészítenünk. Következő "így készül" cikkünkben a zománcozáshoz való előkészítést szeretnénk majd bemutatni.

 -- A cikkek fényképeinek hivatkozás nélküli felhasználása jogsértő és tilos! --