"Így készül" sorozatunk előző két cikkében a cizellálás és a peremezés folyamatát mutattuk be, ezúttal pedig szeretnénk bemutatni a folytatást: hogy az előkészített, feldomborított réz alapra milyen módon kerül fel a tűzzománc, és hogy hogyan nyeri majd el 850 Celsius-fokos égetőkemencében a végső formáját, csillogó felületét.

Többek kérésére szeretnénk egy kis fényképekkel illusztrált sorozatot indítani azzal kapcsolatban, hogy hogyan készülnek azok a sajátos tűzzománc munkák, amelyek az alapját képezik a faliképeinknek, bizonyos ékszereinknek, berendezési tárgyainknak.

Először is néhány szóban magáról a tűzzománcról:

Napjainkban sokan, sokféle megjelenésű technikát neveznek zománcnak, tűzzománcnak, néha téves, vagy félrevezető módon, (például a különböző műgyanták, műanyag kompozitok "hidegzománcként" való megjelölése...). Jelen cikkünkben nem foglalkozunk az ipari zománcokkal, melyeknek a használata szintén igen elterjedt, edények, használati tárgyak felületvédelme mellett akár érdekes faliképek is készülhetnek ezzel a technikával. Emellett most szintén nem tárgyaljuk a festőzománc technikát, (amelyet egyébként mi is alkalmazunk), ami miniatűrképek készítéséhez alkalmazható.

Amit mi leggyakrabban használunk, és itt be szeretnénk mutatni, az az úgynevezett "ötvöszománc", vagy "ékszerzománc", melynek használata a díszítőművészetben évezredes múltra tekint vissza. Legfőbb jellemzője ennek a technikának az, hogy különböző erre alkalmas fémeknek a bevonása történik egy üvegszerű anyaggal, úgy, hogy 800 Celsiusfok feletti hőmérsékleten történik a beégetésük, ezáltal a fém és a bevonat kötésbe kerül, valamint különböző mértékben reakcióba is lépnek egymással.

Zománcozásra alkalmas fémek a vörösréz, a tombak, valamint a megfelelő tisztaságú ezüst és arany. A zománcok, amelyeket használunk, üveghez hasonló állagú anyagok, amelyek különböző oxidokkal, színezőkkel, adalékokkal vannak kezelve, valamint égetés során a fém alap oxidjait is felveszik. Ezáltal nemcsak a színárnyalatokban különböznek, hanem abban is, hogy milyen fémre, milyen hőfokon ideális a használatuk.

A zománc alapanyagot a különböző gyártóktól különböző finomságú porként vagy nagyobb kristályok formájában lehet megvásárolni, az utóbbi esetben a használójuk feladata, hogy a kívánt finomságúra törje őket.

A zománcozás folyamata az úgynevezett kontrazománc felrakásával kezdődik. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a zománcozandó fém alap hátoldalára kell először felvinni egy bármilyen zománcréteget, majd beégetni, azért, hogy később az előoldali zománcréteg számára stabilitást biztosítson. Megfelelő vastagságú alap esetében erre nincsen szükség, viszont olyan vastagságú lemezt már nem lehetne a már ismertetett módon cizellálni.

A kontrazománc beégetését követően a munkadarabot ugyanolyan módon le kell tisztítani, mint ahogyan az első cikkünkben bemutattuk: savas fürdőben való áztatás fellazítja a felületen az oxidréteget, amit csiszolókoronggal lehet teljesen letisztítani. Ezt utána még további tisztítási eljárások követik, mert a transzparens zománcokkal csak teljesen tiszta felület esetében tudjuk a kívánt ragyogó színminőséget elérni.

A következő lépés a munka előoldalának a zománcozása.

Transzparens színek esetében a legtöbbször ez minimum kétszeri zománcozást és égetést jelent, mert bár vannak olyan színek, amelyeket lehet egyből a fém alapra felvinni, (mint a példánknál, a holdacskánál a kék), de bizonyos zománcok nem tudják azt a színminőséget hozni, amit elvárnánk, ha egyből a fémre égetnénk őket, a már említett oxidfelvétel miatt. Így azokra a rekeszekre, ahová ilyen színeket szeretnénk tenni, először egy úgynevezett fondant réteget kell felvinni az első égetés során, (egy átlátszó, színtelen zománcréteget), majd a következő körben kerülnek erre a színek, (mint a példánknál az aranyszín).

A legtöbb esetben azonban további javításokra, szépítésekre is sor kerül, tehát az előoldal általában inkább úgy három-négy zománcozás és égetés után tekinthető késznek, ilyenkor nehezíti a dolgot, hogy minden égetés után tisztítani (savazni, csiszolni) kell a fémfelületet, nehogy szennyeződés, oxid kerüljön a zománcba, valamint az is, hogy minden, már amúgy késznek tekinthető színekre is újra rakni kell egy vékony réteget, mert amúgy az újabb égetés során visszaégne, elvékonyodna, és a színéből, "tüzéből" is veszítene.

A végleges, kész tűzzománc munka ezt követően változatos színű és formájú keretekbe kerülhet, mi a faliképek esetében legtöbbször keményfából készített kereteket használunk, amelyekbe díszcsavarokkal rögzítjük a munkákat.

-- A cikkek szövegei, fényképei a forrás megjelölésével felhasználhatóak. A tartalom hivatkozás nélküli felhasználása jogsértő és tilos! --